Amerika Nap
2020. március 01. írta: Zoltán Bede

Amerika Nap

mrz

Február 27-én az Egyesült Államok Nagykövetsége és az American Corner Veszprém közreműködésével Amerika Napot rendeztünk. Az angol nyelvű program központi témája az esélyegyenlőség és a tolerancia volt. Peter D’Amico, helyettes politikai tanácsos az amerikai bevándorlók beilleszkedéséről tartott beszélgetéssel egybekötött előadást, majd a kerület iskoláiból érkezett diákok workshopokon vettek részt. A foglalkozásokon megismerkedhettek a lábbal festés technikájával, hagyományos amerikai kör- és sortáncokkal, vitázhattak az integráció és szegregáció témájában, dalszövegeket elemezhettek, betekintést nyerhettek az első amerikai magyarok életébe, és az amerikai emberi jogi történelem témájában összeállított vetélkedőn mérhették össze műveltségüket. A nap végén Falussy Boglárka, az American Corner igazgatónője az Egyesült Államok-béli továbbtanulási lehetőségekről beszélgetett a diákokkal. Az esemény részvevői a rendező iskola diákjai mellett a Móricz Zsigmond Gimnázium, a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium, a Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium, az Újlaki Általános Iskola és a Gyermekek Háza diákjai voltak.

Our first ever USA Day was held on the 27th of February in cooperation with the American Embassy Budapest and American Corner Veszprém. The day was organized around the topic of equal opportunities and tolerance. Deputy Political Counselor Peter D'Amico gave a presentation on the integration of American immigrants followed by a discussion with the audience then students from different schools of the district participated at workshops. The workshops covered art topics like painting with feet and traditional line and circle dances, a debate on integration vs segregation, a discussion on contemporary song lyrics, issues faced by the first Hungarian immigrants to the USA and a quiz on the history of human rights in the USA. At the end of the day, Boglárka Falussy, Director of American Corner Veszprém discussed high school opportunities in the USA with the audience. Apart from Szabó Magda Elementary, we had guests from Móricz Zsigmond Gimnázium, Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium, Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Újlaki Általános Iskola and Gyermekek Háza.

Az SzMTV beszámolóját Bajáki Panna készítette.

The SzMTV coverage was made by Panna Bajáki.

 

dscn3423.JPG

In the Footprints of FMA USA.

dscn3425.JPG

Festés. Painting. 

dji_20200227_101758_712.JPG

Lyrical Lyrics.

img_3021.jpg

Mr Peter D'Amico @ Lyrical Lyrics

dji_20200227_103606_025.JPG

Ingetration vs. Segregation

dji_20200227_115351_373.JPG

Oh, Suzanna

img_3173.jpg

Education USA

A bejegyzés trackback címe:

https://szmblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4615494980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása