Szabó Magda Emlékverseny-Drámavesztivál
2019. november 25. írta: Zoltán Bede

Szabó Magda Emlékverseny-Drámavesztivál

mrz

November 25-én, a Marczibányi téri Művelődési Házban a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvánnyal közösen rendeztük a hagyományos Szabó Magda Emlékversenyt. Idén a részvevők feladata az volt, hogy maximum 15 perces színdarabot készítsenek és adjanak elő Szabó Magda Sziget-kék című regénye alapján. A fesztiválon négy csapat vett részt: a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium  és Zenei  Alapfokú  Művészeti Iskola, a Lónyai utcai Református Gimnáium és Kollégium, valamint a Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola.

A darabok változatos formában dolgozták fel a regényrészletet, amit a szakértő zsűri - Szurmainé Silkó Mária, a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Erdősné Bach Zsuzsanna iskolánk igazgatója és Szabolcsi János, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium nyugalmazott magyartanára számos díjjal értékelt.

The traditional Szabó Magda Memorial Competition was held at Marczibányi Culture Home on the 25th of November in cooperation with Szabó Magda Intellectual Heritage Foundation. This year participants were asked to prepare and perform a 15-minute piece based on the novel Sziget-kék. Four teams attended the Festival: Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium  és Zenei  Alapfokú  Művészeti Iskola, Lónyai utcai Református Gimnáium és Kollégium, and Szabó Magda Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola.

The plays offered a variety of adaptations, which were rewarded with a number of prizes by the judges: Mária Szurmainé Silkó, Head of Board, Szabó Magda Intellectual Heritage Foundation, Zsuzsanna Erdősné Bach, our school's director and János Szabolcsi, retired Hungarian teacher of ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium.

A díjazottak/award winners: 

Legjobb plakát/Best poster: Kodály Zoltán Iskola

Legjobb effektek/Best effects: Benedek Elek Iskola

Legjobb jelmez/Best costume:  Kodály Zoltán Iskola

Legjobb mellékszereplő/Best supporting actor: Gál Mária Gréta, Lónyay utcai Iskola

Legjobb színészi alakítás/Best actor: Atkins Matthew Daniel , Kodály Zoltán Iskola

Legjobb főszereplő/Best main character: Csomor Igor, Szabó Magda Iskola

Legjobb szövegkönyv/Best script: Lónyay Iskola és Szabó Magda Iskola

Legkorszerűbb színdarab/Most contemporary piece: Szabó Magda Általános Iskola

Legjobb rendezés/Best direction: Kodály Zoltán Iskola

Legjobb előadás/Best performance: Kodály Zoltán Iskola

Közönségdíj/Audience choice: Kodály Zoltán Iskola

img_20191125_105709.jpg

Poszterek. Posters.

img_20191125_112919.jpg

A zsűri értékel. The Judges's summary.

img_20191125_114446.jpg

SZM csapat. Team SZM.

A bejegyzés trackback címe:

https://szmblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6115324194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása