Csillagmese program, 5. osztály
2017. december 09. írta: Zoltán Bede

Csillagmese program, 5. osztály

Keszthelyiné Szmolen Judit

Az ötödikesek első felsős csillagmeséje ,,mesésen" sikerült!

Első utunk az Cyberjump ugráló birodalomba vezetett, ahol mindenki kedvére kipróbálhatta ügyességét, szaltótudományát, jókat játszhatott. A két óra hamar elrepült, csak kis pihenők, fotózások szakították meg a lendületes ugrálófolyamot.
Négy órakor indultunk tovább, utunk az Uránia Csillagvizsgálóba vezetett. Az utazásunk elég kalandos volt, mert eleredt az eső, ráadásul az adventi készülődés miatt nem kis tömeggel kellett megbirkóznunk a villamosokon, buszokon. Minket ez nem rettentett el, sőt sikerült sok humorral viccessé változtatnunk a nemkívánatos helyzeteket!
A csillagvizsgáló látogatás kissé misztikus volt, mert a Gellért-hegy lábánál alig volt világítás, csak az alattunk elterülő város karácsonyi fényei világították meg a régi kastélyszerű épületet. A Csodálatos univerzum  című 3D-s filmet néztük meg, a sok érdekesség mellett káprázatos űrben készült felvételeket láthattunk. A kupolába is felmásztunk, ahol az óriási csillagászati távcsövet is szemügyre vehettük, de sajnos az égen- a borult idő miatt- nem vizsgálódhattunk.
A programunk egy titokzatos sétával folytatódott volna, de a nem csillapodó zuhogó eső ezt elmosta. Bőrig ázva érkeztünk vissza az iskolába, ahol karácsonyi gyertya fényáradat várt minket! Ez és a finom vacsora hamar feledtette a vizes-hideg kellemetlenségét.
A napot közös filmnézés zárta, Belle és Sebastian kaladjai az izgalmak mellett havas hegyek közé repítettek minket, és képei meghitt hangulatot teremtettek. A mozgalmas délután után hamar álomra szenderültünk a bölcsi csöndes szobáiban.
Year 5's first senior Csillagmese proved to be a real fairy tale!
First we went to Cyberjump where all could prove their skills.  Two two hours flew fast and only a few breaks for rest and photo opportunities stopped the jumping enthusiasts from time to time. 
At 4 o'clock we left and headed to Uránia Csillagvizsgáló. We braved the rainy weather and the Christmas crowd with fun and laughter and finally arrived at our destination. 
The visit was slightly mystic as there was practically no public lights at the foot of Gellért-hegy and only the city's lights illuminated the castle-like building. We watched Wonderful Universe 3D and saw some spectacular space photos and much more. We also climbed up to the dome but the sky was overcast unfortunately and we could not see too much of the sky.
Then we would have gone for a mystery walk but for the rainy weather... We got back to school soaked to skin but all the Christmas lights and feeling put us back to Christmas mood. This and the delicious dinner made us all forget any inconveniences of the day.
We finished the day with a film: Belle and Sebastian took us to snowy mountains and we felt back home again and fell to a quiet sleep in the silent rooms of the nursery.
20171208_160927-min.jpg
Cyberjump
20171209_003443-min.jpg
.... :)

A bejegyzés trackback címe:

https://szmblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1113467517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása